2009. június 29., hétfő

A ház

Na szóval ott tartottam, hogy beígértem mindenkinek (és a jövőben ezen blogon visszaemlékező önmagamnak is) egy kis összefoglalót, hogy mégis mi történt azóta, hogy visszatértünk L-el Budapestről. RÉVÉN, hogy nem vagyok egy memóriabajnok, leszögezném, hogy az események felére már most sem emlékszem, de ezért majd igyekszem.
Szóval visszatértünk.
Juli és András (a továbbiakban AJ esetleg A és J) még mielőtt visszatértünk hívtak minket, hogy a ház amit szerettünk volna kibérelni 4-en költözhető, tehát úgymond megnyertük a beköltözés jogát, sikerrel vettük a credit és reference-check nem egyszerű akadályait. Hogy itt milyen jellegű hamisítások és kamuk merültek fel, abba most ne menjünk bele, legyen annyi elég, hogy az én harcedzett gyomromnak is kemények voltak itt-ott, pláne, hogy ugye engem pont azelőtt 1 héttel rúgtak ki, tehát sejthető, hogy a munkahelyi igazolásaink nem voltak éppen up-to-date-ek...
Egy a lényeg, kivettük. Leraktuk az iszonyat foglaló/depozit/bérletidíjat, és elkezdődött a költözősó. Mi még csak-csak egyszerűen megvoltunk, de A és J költöztetéséhez már nem voltunk elegen, így szükség volt még egy emberre, illetve még 2 dolgos kézre, aki jelen esetben AJ-ék egy barátja, egy bolgár buzi volt, aki csak szimplán az "édesem" névre hallgat. Mindenesetre vicces volt L-el a költöztető teherautó rakteréen borozgatni miközben mentünk A-ból B-pontba a lengyel költöztetőemberrel.
A Ház.
Na hát a ház az nem semmi. Canary Wharf-tól 1 (igen, egy) percre van, nagy, mindenkinek van szobája, sok erkély, akkora konyha, hogy nem merek bemenni, sok fürdőszoba, nappali, és minden olyanfajta luxus, amitől a bangla Abdulokon és kínai Dévideken edzett lelkem nehezen tud a mai napig túllépni. Ez egy nagyon frankó kis hely. Van már internet is végre, van a közelben ASDA, ahol minden zöld-fehér és olcsó, van DLR nagyon közel, és van ugye egy adag felhőkarcoló karnyújtásnyira, van hatalmas kert hatalmas fával és alien méretű galambokkal, szóval van itt minden. (btw nemcsak galamb meg mókus van a kertben, hanem patkány is, dehát semmi sem lehet tökéletes) Ja a kertbe még mindig nem tudjuk hogy kell lemenni, a kódot tudjuk mindenhová, már csak a bejáratot kéne megtalálni..
A szobákban is megosztoztunk, én lakom a legkisebben, viszont én is fizetem a legkevesebbet, szóval valamit valamiért, meg ugye nekem nincsenek nagy igényeim sem. Mondanom sem kell az előző helyen a depozit 70%-át bebuktuk, nem szeretnék ebbe belemenni, hogy miért és hogyan, legyen elég annyi, hogy ismét tanulópénzt fizettem, és ilyen többet nem lesz, amíg én élek engem kínai nem fog lehúzni. Bence fog ezentúl büntetni.
A lényeg, hogy most végre olyan helyen lakunk ahová jó hazajönni, és ahonnan rossz elmenni, ahol nincsenek indiai arcok az utcán, ahol Porsche áll a ház előtt (bár nem az enyém, de már úgy nézek rá..) ahol a sarki bangla boltban (igen, ezt nem lehet elkerülni) nem lehet sört kapni, mert nem OFF license, hanem ON, ahol jachtkikötő van a ház előtt, és ahol amikor ilyen hajós buli van, akkor mini hőlégballonokat eregetnek a felhőkarcolók árnyékában. Na ilyen helyen lakunk mi.
BTW júliusban ki akarom adni a szobámat 1 hónapra amíg otthon vagyok meg mindenfelé, akit érdekel szóljon, elvileg female only-ként fut a hirdetés a gumtreen, de ezt a szót hogy female sokan nem ismerik, minden reggel különböző arab férfiak ébresztenek, hogy akkor jönnének költözni. Szóval nem csak female, ha ismerős valamennyire az illető, csak ezeket a dohányrágókat akartam valahogy a szobámból kiszorítani. Jaja, köcsög rasszista vagyok, tudom:) (modjuk aki szeretné, hogy Habib a boltos-vállalkozó aludjon az ágyában tegye fel a kezét. Naugye.)
L mindeközben már x alkalommal csinált bulit a bedroom-ban, ahol legújabb posztom szerint költséghatékonysági szempontokból jegyet szedek és portaszolgálatot látok el, ami sokkal kevésbé szar mint amilyennek látszik. Na nem mintha nem lenne jobb fenn dögleni, de így legalább Daltontól a hely hatalmas ijesztő feka kidobójától kapok portaszolgálatos tréninget, illetve jótanácsokkal lát el az élet minden területén. Most pont egy sem jut eszembe, de tényleg sok van... Mindenesete már ott tartunk, hogyha valakik a hely előtt cigiznek egyenesen leszíd, pár alkalom kérdése, és énis gonosz leszek, nagy és büntetni fog a tekintetem...
jelenleg 5:18 van, megyek reggel egy állásinterjúra, és mivel eddig kézzel írt önéletrajzot gyártottam (nem írtam cirka 2 éve kézzel, de ez itt senkit sem érdekel) mostmár nem fekszem le, pláne, hogy előttem van még egy maratoninak igérkező borotválkozás is. A munka izgalmasnak igérkezik, majd ha lesz ebben előrelépés írok róla. Mondjuk a kézzel írt önéletrajzot remélem nem mutatják meg valami kaligráfus arcnak mert akkor tuti kiderül micsoda jellegtelen érzelemmentes alak vagyok. (nem, itt nincs szmájli, ez a szomorú:) István szerint csak azt akarják leellenőrizni, hogy tudok-e írni, dehát ő meg hülye:)
Most hogy van net majd írok gyakrabban. De tényleg.

Ezt látjuk 20 méterre onnan ahol lakunk...

7 megjegyzés:

Lilcs írta...

Végremán!
Vártam, h mi történik Gazdagrét másik felén!!! :D

Mario írta...

Very, VERY beautiful. The colors, the reflection...the CALM! :-)

bence írta...

thanks, really!

Névtelen írta...

Ezek szerint még életben vagy!
Mikor jössz jűliusban?

G. írta...

Jeee, Feka, bejött az élet! :) Vegyé' egy Porsche-s kabátot, és állj mellé, hátha horogra akad valami csaj! :D

Csumi:

Stiga

joco78 írta...

Na fasza.
Most olvaslak (mostanság ritkán írsz, tehát ritkán olvaslak) és már javában július van.
Szóval írj, és küldök egy hazai mobilszámot.

Ha nem akarsz velem találkozni, akkor ne küldj (mert akkor én sem akarok). :)

Ui.: Én a "Habib a boltos" résznél feltettem a kezem.

Stiga írta...

2 hónap alatt 2 post, nem viszed túlzásba. :D