2009. január 30., péntek

Dr minden

Mostanában eléggé elhanyagoltam a blogírást ismét, de ez azért van, mert nem értem rá. Hol is kezdjem. Igazából ugyanaz van mint szokott lenni.
Itt volt Angi, L barátnője 4 napig, ma hajnalban ment vissza, L még itt hortyog, RÉVÉN, hogy 3-kor keltek, és mentek ki a reptérre. Én ma nem dolgozom, beteget jelentettem, mert reggel azt hittem, hogy lázas vagyok, pedig nem. Szimplán bekapcsolva felejtettük a fűtést, és leizzadtam, de mikor kiderült, hogy csak azért izzadok, mert 70 fok van az ágyamban már késő volt, betelefonáltam. Jövő héten lesz a review, melyben kifejtik, hogy meddig maradhatok ennél a remek cégnél. Már úgy vagyok vele, hogy gondolkoztam rajta, hogy inkább eljövök, mert tényleg semmi értelme nincsen, és akkor legalább komolyabban tudnék a munkakereséssel foglalkozni. Még nem tudom hogy lesz, ez majd a review-n kiderül. Egyre több helyről hallok szar dolgokat erről a kurva cégről, és egyre kevésbé látom a munka szépségeit (mert nincs neki). Na mindegy, majd lesz valahogy. Szeretnék valami teljesen mást csinálni, már volt 2 telefonos interjúm is, szóval azért nem aggódom. Még.
Hétfőn (vagy kedden?) voltunk a Hungarian Cultural Centerben egy klasszikus zenei hangversenyen hárman, igazából csak Angi maradt fenn, mi mindketten elaludtunk rajta, de nem volt rossz. Tele volt a hely öreg angolokkal meg magyarokkal, és ha belerugtam a székbe véletlenül, akkor szúrós tekintettel néztek rám. L ismer ott egykét figurát, úgy kerültünk oda, egyébként maga a HCC nagyon jó helyen van a Covent Gardentől 1 percre tényleg benn a belvárosban.
Utána találkoztam Zsu-val, akivel tényleg bejártuk egész Londont legalábbis a Green Park-tól Bank-ig mindenhol voltunk, nem is egyszer talán. Eléggé hideg volt, de azért elvoltunk. Megállapítottuk, hogy az angolok iszonyat pazarlóak, minden nagy irodaházban égnek éjszaka a lámpák. Ennek az okára még nem sikerült rájönnöm.
(Miközben irom a blogot kérdeztem Lőrincet:
- Cső! 1 óra van felkelsz? Asszem jó idő van
- Dehogyis)
Szóval mászkáltunk Zsuval, és próbáltunk melegedni az ilyen légkondi kifújók tövében, mert azért annyira nem volt jó idő, de nem találtuk meg az igazit, mert vagy hideg levegőt fújtak ki, vagy ami meleget fújt ott a szél is fújt, és nem volt értelme szobrozni előtte. Ja meg bemutattam Zs-t egy ismerősömnek, aki azóta is kattog rajta.
Vettem egy elektromos hajvágót, amivel lehet borotválkozni is (Argos, 6 font 75 p:) Minőségi termék, látszik rajta, hogy rettentő szar, de sajátmárkás termék, és így 3 évig akárhányszor viszem vissza, minden alkalommal kicserélik egy újra... Egyébként bár hajvágó, de révén, hogy kb nincs teljesítménye, így arra tökéletesen alkalmatlan. Bár L haját Angi levágta vele, de ez több mint 2 órába került, és sztem a kerület egyévi áramfogyasztását elpörkölte az eszköz.
Át akarunk költözni a másik szobába(ahol eddig alkeszék laktak), még nem mondtam Abdulnak, de tuti komoly árat fog mondani érte. Az a legjobb szoba, nemcsak hogy 2 nagy ágy és kanapé is van benne, de 2 ablak, és ami a legdurvább, 2 asztal is... Ez mármár luxus, szóval erre most eléggé rá vagyunk pörögve.
A minap cseppfotóztunk, az új 70-300-as ojjektívemen van normális makró funkció, úgyhogy lehetett vele próbálkozni. Ezzel a képpel búcsúzom mára, majd írok nemsokára. De tényleg.


Ez az.

2 dolgot felejtettem el, az egyik, hogy beszart a mosógép, azazhogy mos, csak nem eléggé, és a vizet sem ereszti le az istennek se, szóval múlt héten 6 órán át mosta az ágyneműnket, ami még a mai napig vizes.. Abdul mondta, hogy "yes, ben im coming with a professional today" na erre megjelent a fiával, aki persze nem tudta megcsinálni...
A másik dolog, hogy hamarosan email-forradalmat fogok végrehajtani. Ennek lényege, hogy 1, azaz egy db mailcímem lesz, nem pedig 5 mint most. Ez vonatkozik mindenre, az msn-emtől kezdve az osszes regisztraciós maiig mindenre. Ha elkészült a nagy mű, szólok. A fő baj az, hogy nem lehet se a hotmailt se a yahoot átirányítani, szóval muszáj lesz szimplán újraregisztrálni mindenhol. Ez van. Peace.

1 megjegyzés:

...zsu... írta...

nagyon informativ leszek, es ennyit fuzok hozza:
:))))))))