2008. október 29., szerda

ennek most nincs címe

Ma kaptam azt a nem éppen remek hírt, hogy Eszter mégsem jön Londonba. Révén, hogy az egész utazásomat így terveztem főleg anyagilag, de minden másban is, ezért ez most elég szarul jött ki, mindegy, nem kívánom kommentálni. A lényeg, hogy lakótársat kell szereznem ASAP, mert nincs kedvem tovább fizetni a lakbért 2 főre. Persze jobb lett volna ha ezt előbb tudom, de mindegy. Meg talán Gábor barátomnak sem mondtam volna hogy nem tud ide jönni a múlt héten amikor kérdezte, de mindegy. Mostmár nem kunszt okosnak lenni. Ha valaki tud esetleg valakit aki szobatársként betársulna itt velem, akkor szóljon, már tettem azért énis lépéseket az ügyben.(szupermodellek előnyben. 75B max!:)
Más:
Felvettek a THG-hez, legalábbis reggel amikor beszéltem velük azt mondták, de azóta is érkezik a mail amit a csaj igért, de majd holnap ez kiderül. A pizzát addig azért nem borítom fel amíg nem látok tisztán ezügyben. A másik függőben lévő melóról még mindig semmi hír, az agencys csávó szerintem teljesen életképtelen, naponta beszélek vele, de képtelen választ kapni a cégtől.
Nem gondoltam volna, de ma ismét eltűnt pár ruhadarabom a pizzában, de aztán megtaláltam őket. Szarrá voltak ázva. Valamelyik kedves bangla faszkalap az én személyre szabott UV poláromat és széldzsekimet vette rá a motorosszerkójára a tegnapi hóesésben. Már tudom ki volt, felkerült a feketelistámra, ami aztán nem gyerekeknek való...
Természetesen ma is elfelejtettem borotválkozni, akkorát röhögtem amikor észrevettem (2 méterre a bejárattól) hogy ekkora mosollyal még sosem mentem dolgozni. Rafináltan át se öltöztem amíg nem látta a manager az arcomat, mert ha haza akar küldeni, akkor inkább azonnal tegye, minthogy megvárja amíg magamra feszítem a bringás kosztümöt. De nem. Mondta, hogy gaz, de maradjak, és hogyha jön egy supervisor akkor bújjak el. (talán a kemencébe?) mindegy, mondtam, hogy oké, no problem, úgyhogy tudtam dolgozni.
Ma először annyira eltévedtem, hogy volt lehetőségem a londoni belvárost kompletten áttanulmányozni. Pedig a cím ahova mentem nem is volt messze, ismertem is a környéket, de egész nap egy hülye számot dúdoltam, és mire a végére értem már nem tudtam, hogy hol vagyok:)
okéoké, hülye vagyok.
Pláne, hogy ez volt az a szám:



még mindíg ezt énekelem, szerencse, hogy már itthon vagyok.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez valamit jelent Bence.... 74 év után újra októberi hóesés Londonban.. nem lehet véletlen. Maga a büntetés érkezett Londonba, a feketelistájával. UK iz in fkin' trouble.

Névtelen írta...

Dolgozom a bérlőprodzsekten. Nem ígérhetek semmit, de kérdezősködöm, ráadásul mostanság volt is egy-két ember, aki keresett.
Majd meglátjuk...

bence írta...

okés köszi, énis nyomozok, majdcsak lesz valami..

BaBe írta...

AdAAAAAAm hOOOOOOOOl vAAAgy?????hehe füttyer, ezt én is sokat dudolom...ewige liebe

Névtelen írta...

Sajnálom haver, szivesen mentem volna. De ha lemondom amit a spanok lezsiroztak nekem, és másfél hete tartanak, akkor pont azt teszem velük, amit a csaj veled, és az nem jóóóó.

Névtelen írta...

Ja, még 3 dolog:

1, Fotózzááá mááá'

2, Egy klasszikus: "Akkor higgyél nőnek, ha ló legel a sírján."

3, Ha hideg van pizzázni, és nincs jobb melód, be tudlak ajánlani egy fedett pályásra, ami a testedre szabott. Most forgatják a "Lányka meg a ló" című felnőttfilmet Londonban, és keresik a lófarkú herceget, ki villámló bottal jár.... :D

Névtelen írta...

stiga:
A 2. es a 3. pont kozott erzek nemi kapcsolatot. Lehet, hogy a filmben lesz majd olyan resz is, amikor a lofarkas (ilyen allat pedig nincs) herceg all a lanyka sirja folott es nezi ahogy a lova legel. Es kozben hisz.

Az 1. ponttal egyebkent melysegesen egyetertek.

bence írta...

A folyamatábrám a lehető legegyszerűbb:
Ahogy lesz lakótárs - lesz pénz - lesz kamera - lesz fotó. A lovas filmre várom a felkéréseket,csak mostanában nem villámlik, de már szerelik:)

Névtelen írta...

Az én javaslatom meg a következő:
Kölcsönadom a Fuji FinePix S5000-es masinámat, aztán Te meg csinálsz vele nagyszerű képeket, amiktől szebb lesz a világ.
Nem gondoltam hosszú távra, inkább adnám gyakrabban (napokra), mint egyszerre hosszabb időre. Mert jófej vagyok.

Szavazzuk meg!